UNIVERZÁLIS DARWINIZMUS

Egyetemes darwinizmus

(Mérő László: Az élő pénz c. könyve alapján)

Nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor Darwin elméletét a biológián kívüli területekre általánosítjuk. Darwin elmélete megért már néhány felületes, rosszízű alkalmazást. Például a 19. század végén divatossá vált egy irányzat, amelyet szociál-darwinizmusnak neveztek. Ennek követői a lehető legortodoxabb módon próbálták alkalmazni a társadalomra Darwin tanait, és ezzel a fasizmus egyfajta „tudományos” alapját rakták le. Azért tettem a tudományos szót idézőjelbe, mert azt a „tudományt”, amely nem vizsgálja meg nagyon alaposan a saját érvényességi körét, nem tekinthetjük tudománynak.
A szociál-darwinizmus képviselői meg sem kísérelték a darwini tézisek biológián kívüli érvényességét ellenőrizni. Jelszószerűen átvették Darwin néhány tézisét, például azt, hogy a világban kíméletlen verseny zajlik, amelyben csakis a legalkalmasabb él túl, és ezeket a jelszavakat hangoztatták egy olyan kontextusban, amelyben már távolról sem érvényesek. Joggal írja Steve Jones Darwin szelleme című Darwin-parafrázisában: „A darwinizmust már az elejétől fogva lealacsonyították, akik saját hitvallásuk alátámasztására használták fel. Nem ez volt persze az első (és nyilván nem ez lesz az utolsó) tudomány, amelyen politikai célokból erőszakot tettek.”
Darwin három feltétele (a variabilitás, a változatok öröklődése és a természetes szelekció), amely három feltétel szerinte önmagukban, minden további feltételezés nélkül is garantálja a biológiai evolúció beindulását, valóban érvényes sokféle nem biológiai dologra is. Ennek megfelelően elvileg beszélhetünk kulturális, társadalmi, gazdasági, nyelvi, műszaki, technikai, és sok egyéb fajta evolúcióról, sőt akár még a reklámok vagy a vallási eszmék evolúciójáról is. Darwin elméletének egyik fele valóban érvényes mindezekre: mivel ezeken a területeken is fennállt a három feltétel, az evolúció szükségszerűen beindult.
Nagy kérdés azonban, mennyire érvényes ezekre a területekre Darwin elméletének másik fele. Nem biztos, hogy az evolúció ezeken a területeken is csakis e három elv alapján működik. Például a társadalmi evolúció esetében már lehet érvényes valamiféle „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”-szerű egyetemes elv – vagy valami más, eddig még fel nem fedezett univerzális mechanizmus. Például Mérő László: Az élő pénz című könyvének gondolatmenetéből kiderül (384.o.), hogy a társadalmak evolúciója esetében valóban ez a helyzet, bár a konkrét egyéb mechanizmusokat egyelőre nem tudjuk azonosítani. És ha egy területen az evolúciónak a természetes szelekción kívül egyéb hatásmechanizmusai is vannak, akkor a darwini elméletből adódó következtetések érvényüket veszíthetik.
Ha a darwinizmust a biológián kívüli területekre is általánosítani akarjuk, akkor úgy járhatunk el logikailag tisztán, ha abból indulunk ki, hogy a biológiai evolúció a gének szintjén zajlik. Ezt már nyugodtan általánosíthatjuk oly módon, hogy a „biológiai” szót az éppen vizsgált terület nevével, „gén” szót pedig a „replikátor” szóval helyettesítjük. Így már nem csak a biológiai evolúcióról tudunk majd beszélni, miközben az önző gén elmélet matematikai modellje továbbra is érvényes marad, tehát biztosak lehetünk legalább abban, hogy nem valami eleve önellentmondásos dologról beszélünk.
Ha ilyen óvatosan általánosítjuk Darwin elméletét, akkor az élőlények létrejöttének az oka pontosan tudható: a replikátorok generálják őket. Ebben az esetben ugyanis, Darwin eredeti gondolatainak megfelelően, nincs szükség a természetes szelekción kívül egyéb háttérmechanizmusokra. Úgy tekintjük, hogy egyfajta természeti törvény, hogy a replikátorok, ha már egyszer valahogyan létrejöttek, valamiféle élőlényeket hoznak létre, amely lényekre automatikusan érvényes Darwin három feltétele, és mivel más mechanizmus nem játszott szerepet a lények létrejöttében, ezekre a lényekre elkerülhetetlenül beindul a darwini evolúció.

* * *

A különféle evolúciós folyamatok egészen különböző típusú replikátorokra hatnak. Mégsem teljesen függetlenek egymástól, mivel ugyanabban a világban zajlanak, és ugyanarra a természeti környezetre vannak hatással. Ezt a jelenséget nevezzük koevolúciónak. Az önző gén elvén alapuló matematikai modelleket viszonylag könnyen sikerült úgy általánosítani, hogy a koevolúciót is modellezzék. Ehhez elég volt mindössze annyi, hogy egyetlen fajta replikátor helyett többféle absztrakt replikátort vettek be a modellbe. Így derült ki, hogy olyan evolúciós folyamatok is szépen megférnek egymás mellett, amelyek sebessége akár nagyságrendekkel különbözik. A gének által generált biológiai élőlények evolúciója lassú, a mémek által generált „gondolat-élőlényeké” néha nagyon gyors, és ez semmiféle logikai problémát nem okoz.
Kérdés azonban, hogy a különböző evolúciós folyamatok között van-e valamelyiknek elsőbbsége. Időrendben nem vitás, hogy a biológiai evolúció volt előbb, az hozta létre a gondolkodni képes emberi agyat, amelyben beindulhatott a gondolatok, pontosabban: a mémek evolúciója. Az összes jelenleg ismert replikátor létrejöttének lehetőségét a biológiai evolúció teremtette meg. De ha egyszer egy új replikátor, például a mémek evolúciója beindult, tekintettel van-e az még arra, hogy mi teremtette meg létezésének feltételeit?
Egy korai koevolúciós modell egyik alkotója, a híres biológus E. O. Wilson 1978-ban még így írt: „A gének pórázon tartják a kultúrát. Bár a póráz nagyon hosszú, elkerülhetetlen, hogy az értékek az emberi génparkra gyakorolt hatásuk alapján körvonalazódjanak.” (E. O. Wilson: On Human Nature, 167. o.) Wilson még nem mémekről beszélt modelljében, hanem kultúrgéneknek nevezte azokat az absztrakt objektumokat, amelyekre a másik evolúciós folyamat vonatkozik. Akkoriban a biológusok még úgy gondolták, hogy ha egyszer a biológiai gének hozták létre azt a környezetet, amelyben létrejöhettek a kultúrgének, akkor hosszú távon a kultúrgéneknek is a biológiai gének érdekeit kell szolgálniuk.
Darwin három feltételéből azonban ez nem következik. A matematikai modellekből pedig még kevésbé, azokban teljes a szimmetria a különféle replikátorok között. A mémek, akárcsak a gének, rövidlátóak, csakis a következő generációban akarnak minél több példányban jelen lenni. Minden jel arra mutat, hogy ha egyszer beindul az evolúció, az már nincs tekintettel arra, hogy mi tette lehetővé a beindulását.
De az is előfordulhat, hogy az evolúció egyik formája saját fennmaradásának érdekében mégis csak tekintetbe veszi, miképpen hat a másikra. Ha például a környezet szennyezése komolyan fenyegeti az ember mint biológiai lény fennmaradását és ezzel a mémekét is, kialakulhat és elterjedhet a környezetvédelem mémje – ahogy ez meg is történt, és ez a mém valóban eredményezett komoly környezetvédő programokat.
Susan Blackmore angol pszichológus A mémgépezet című könyvében Wilson imént idézett gondolatára reflektálva így ír: „A memetika szerint a gének kutyává válhatnak, és a mémekből gazda lehet – vagy talán még derűsebb kép, hogy a póráz mindkét végén egy-egy kutya ugat –, és mindegyik őrülten rohan, hogy saját önző másolódását szolgálja.” (66.o.) De az is lehet, hogy az evolúciónak nemcsak ez a két fajtája van – darwini evolúció lehet például a pénz vagy a számítógépes vírusok evolúciója is. Minden replikátorra beindul egy saját, különbejáratú evolúciós folyamat, és ezek az evolúciós folyamatok kölcsönösen hatnak egymásra. Mai életünket a gének, a mémek és a pénz koevolúciója határozza meg, és lehet, hogy még néhány másfajta replikátoré is. Ezt a szemléletet tekintjük egyetemes darwinizmusnak.
Az egyetemes darwinizmus szerint a különféle replikátorok mind saját darwini evolúciójukat követik, saját túlélőgépeiket építgetik, és ezzel egymás számára határozzák meg a természeti környezetet. A „póráz” sokágú, mindegyik ág végén rohangál egy-egy kutya, mindegyik kutya csakis a saját önző másolódását szolgálja, és egyikük sem gazdája a másiknak.

* * *

Az eddig látottak alapján talán még nem teljesen világos, mennyire alapvetően különbözik a hagyományos darwinizmus és az egyetemes darwinizmus világszemlélete, hiszen mindkettő tisztán darwini alapokon nyugszik. Mindkét szemléletmód képviselői egyetértenek abban, hogy a biológiai evolúció léptékével mérve csak nagyon kevés idő telt el a kőkorszak óta. A mai ember agya nem különbözik lényegesen a kőkorszaki szaki agyától. Ezt az agyat az evolúció úgy alakította ki, hogy minél alkalmasabb legyen a vadászó-gyűjtögető életmódra. A természetes szelekció olyan túlélőgépek fennmaradásának kedvezett, amelyek ilyen agyat létrehozó géneket tartalmaztak, akár az egyéb testi adottságok viszonylagos satnyasága árán is. Eddig teljes az egyetértés a két szemléletmód képviselői között.
Az óriási szemléleti különbség akkor válik nyilvánvalóvá, amikor megállapítjuk, hogy itt állunk az információs társadalom küszöbén a kőkorszaki agyunkkal. Mi lesz ebből? Erre a kérdésre a hagyományos és az egyetemes darwinizmus alapvetően különböző válaszokat ad.
A hagyományos darwini szemléletmód alapján állók azt emelik ki, hogy a kőkorszakra kialakult egy olyan emberi agy, amely az akkori vadászó-gyűjtögető életmódhoz kiválóan alkalmazkodott, és azóta nemigen változott. Ezért erősen fejcsóválva nézik napjaink tudományos és technikai forradalmának fejleményeit. Az emberiség életét meghatározó környezet önmagunknak köszönhetően hihetetlenül gyorsan változik mostanában. A százezer évvel ezelőtti környezethez illeszkedő agyunkat ma kezelhetetlen mennyiségű információ bombázza. Erre csak rossz stratégiákkal, például drogokkal, depresszióval, internet-függőséggel, esetleg a társadalomból való kivonulással tudunk reagálni. Kőkorszaki agyunk nem tud megfelelni egy ilyen gyors változásnak. Innen nézve a dolgokat, kilátásaink nem túl rózsásak.
Az egyetemes darwinizmus egészen másképp láttatja ezt a kérdést. Eszerint valamikor a kőkorszakban (vagy nem sokkal azelőtt) kialakult egyfajta agy, amely azáltal bizonyult különösen alkalmasnak a vadászó-gyűjtögető életmódra, hogy különösen alkalmas volt az utánzás bizonyos formáira. Ennek az evolúciós folyamatnak a melléktermékeként ezekben az agyakban létrejött egy újfajta replikátor, a mém. Az új replikátornak beindult a saját különbejáratú evolúciója, amely persze koevolúcióban állt a gének további evolúciójával is. Mivel a mémek evolúciója az utóbbi néhány évezredben sokszorta gyorsabb volt, mint a géneké, mostanában a mémek által létrehozott változások a látványosabbak. A mémek evolúciója létrehozta a mémek reprodukálásának egyre fejlettebb segédeszközeit – a kőtábláktól eljutottunk egészen a világhálóig.
Innen nézve nem az a helyzet, hogy itt állunk az információs kor kezdetén kőkorszaki aggyal és joggal aggódunk, mi lesz ebből. Inkább fordítva: ott állt a kőkorszakban a homo sapiens egy olyan aggyal, amely akár információs társadalomra is alkalmas, és még fogalma sem volt, mi lesz ebből. Csak most kezdjük látni, merre vezetett ennek az újfajta evolúciónak az útja. A mémek evolúciója kikényszerítette, hogy a mémek egyre hatékonyabban tudják reprodukálni magukat, és létrejöjjön az információs társadalom, amelynek polgára már ugyanannyira a mémek evolúciójának terméke, mint a géneké. Innen nézve az imént említett hibás stratégiák egyszerűen csak a mémek evolúciós zsákutcáinak tekinthetők, és az érdeklődés középpontjába inkább azok az emberek kerülnek, akik hatékonyan tudják használni az új technikai vívmányokat, s jól érzik magukat ebben a pezsgő, gazdag információs környezetben.