Tudomány vagy szórakoztató irodalom?

A memetika tudományosságát mém-komplexek sokasága igyekszik aláásni. A tudományosság kritériumainak teljesítéséhez úgy tűnik, több kell, mint amennyit a memetika ma felmutatni képes. Érdemes megnézni, melyek a fő kétségek és vádpontok a memetika ellen tudományosság bíróságán.

Inkább társadalmi, mintsem tudományos kifogás, de memetikával szemben a darwini evolúciós alapok miatti vallásellenesség az egyik leggyakrabban felmerülő aggály. Susan Blackmore például nyíltan vállalt ateizmusával erősíti ezt a sztereotípiát, sőt A mémgépezet című könyvében megkísérli a vallások mémekkkel való magyarázatát. Ebből kiindulva például a keresztény Isten sem több egy terjedékeny mém-komplexnél, amely olyan kiváló túlélő stratégiára tett szert, hogy évezredek óta agyról agyra, szülőről gyermekre adódik tovább. A memetika egyenesen azt meri állítani, hogy gondolataink sem a mieink, sőt paraziták módjára egyenesen birtokolják elménket. Ilyen szélsőséges kijelentések nem véletlenül váltanak ki ellenállást mind a hétköznapi emberből, mind az értelmiségből, mind pedig a tudományos közösségekből.

A memetika nem is egységes elméletrendszer, így sokszor keverednek benne a fogalmak, ellentétes hipotézisek látnak napvilágot. Önkéntes tudósjelöltek a tudományos pontosságot és bizonyítást nélkülözve végeznek gondolatkísérleteket memetika jegyében, így a memetikai szakirodalom sokszor az érthetetlenség, a túlzások, a megalapozatlanság és a körkörös érvelések csapdájába esik. Nem csoda, hogy az akadémikus pszichológia sem meri felvállalni még, annak ellenére sem, hogy több kérdésben nyújthatna számára kézenfekvő magyarázatokat. A memetika kiváló alapot jelethetne például a kultúra elemeinek megértéséhez. De nézzünk meg néhány konkrét érvet!

Pléh Csaba hangsúlyozza, hogy szinte minden terjedéselmélet alapvető problémája, hogy mennyiben pusztán biológiai analógia és mennyiben valódi mechanizmuselmélet. A mémek terjedése számos problémával bír. Ennek talán klasszikus példája az öngyilkosság-mém, mely minden agyba eljut, az emberek többsége azonban mégsem lesz öngyilkos. Ennek hátterében azonban bonyolultabb mém-komplexek és mém-mechanizmusok állnak.

A másik támadás a neurális struktúra kérdése köré épül. Dawkins ugyanis hangsúlyozza, hogy a mémek függetlenek az őket megvalósító közegtől. Azonban nem nehéz belátni, hogy ez szinte lehetetlen, hiszen egy-egy mém teljesen más módon fog megjelenni, és hatást gyakorolni a különböző agyakban. Gondoljunk csak az idézett öngyilkosság-mém példára! Ha azonban feltételezzük, hogy a mémek függetlenek az őket megvalósító neurális közegtől, akkor a funkcionalizmus csapdájába esünk bele. Ez egyébként ellentétben áll Dennett munkásságával is - a kérdés tehát nyitott, megválaszolása azonban alapvető lenne.

A memetikusokra még egy fontos feladat vár, s csak ennek megoldásával lehet a memetika és az evolúciós elmélet között párhuzamot állítani. Ha ugyanis feltételezzük, hogy a gén és a mém analóg, akkor adódik a kérdés, hogy mi a memetikai élőlény. Felmerül a legegyszerűbb válasz, hogy gén-élőlény, mém-gondolatok, de sok gondolatunk genetikailag meghatározott.

Nehéz tehát megtalálni a határt a mém és nem-mém között - pontosabb mém-definícióval ez nyilván könnyebb lenne. Például gyanítható, hogy az érzelmeknek nincs memetikai alapjuk. Ebben az esetben fontos lenne meghatározni, hogy az agyban a mémek hogyan viszonyulnak a nem-mém elemekhez.

Ezek a nagyobb kritikai vonulatok a memetikai alapvetések ellen, de számos részterület is könnyen támadható. A kutatók kérdéseinek megválaszolása még várat magára, a memetikát többek között a fenti kérdésekre adott válaszok avatják majd tudománnyá.

Linkek a témában:

Darwinizmus, mémek és a kreativitás (angol)
Darwinizált kultúra (angol)
Félreérthető mémek (angol)