Mérő László

Eredeti szakmája matematikus, később a műszaki tudományokból doktorált, jelenleg az ELTE Pszichológiai Intézetének professzora. Oktatott tárgyai többek között: Gazdaságpszichológia, Emberi gondolkodás és döntés, Játékelmélet, Memetika, Módszertan. A szélesebb intellektuális közönség számára írt könyvei (A csodák logikája, Az érzelmek logikája, A pénz evolúciója, Észjárások, Mindenki másképp egyforma) eddig 7 nyelven jelentek meg, az utóbbi „Az év tudományos könyve Németországban 1999-ben” díjat nyert. Kis írásaiból álló „Maga itt a tánctanár?” c. kötete pedig 2005 novemberében jelent meg, ezt 2008 őszén követte „Az elvek csapodár természete” című könyve, majd 2012-ben egy újabb esszékötet „Mit gondol a golyó” címen – ezek mindegyikében található egy-egy esszé a memetikáról.